Július 1-től a jelenlegi 1,99 százalékról 4,99 százalékosra nő a Diákhitel 1 kamata. A változást a Hvg.hu szúrta ki.
Bár a Diákhitel Központ honlapján azt hirdetik, ennél a kölcsönnél "nincs apróbetűs rész", a kamat emelését a honlapon mindössze egy *-gal jelölt apróbetűs kiegészítés jelzi. Nagy betűkkel továbbra is az 1,99 százalékos, már csupán néhány napig érvényes kamatot tüntette fel az intézmény.
A Diákhitel 1 szabadon felhasználható kölcsön, az aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező 45 év alatti magyar állampolgárok vagy menekültek igényelhetik. Az összege havonta 15 ezer forinttól 150 ezer forintig terjed, félévente maximum 750 ezer forint lehet. A folyósítás félévente egy összegben vagy havonta is történhet.
A Diákhitel 1 változó kamatozású, a Diákhitel Központ félévente változtathatja az ügyleti kamatát, és a mostani kamatváltozás az összes eddig felvett hitelt érinti, nem csak az új hiteleket. A kamatot a forrásköltségek változása és a hitelkockázat alapján kalkulálja ki az intézmény. A kamatemelések miatt elsősorban az előbbi nőhetett meg, ezért lehetett szükség a mostani kamatemelésre. A hitelt felvevőknek annyi könnyebbségük van, hogy a kölcsönt, bármikor díjmentesen lehet előtörleszteni, tehát ha nem akarják fizetni a magas kamatokat, és van rá lehetőségük, csökkenthetik a tőketartozást.
Évi 90 ezerről 225 ezerre
Praktikusan a mostani változás annyit jelent, hogy aki például három év alatt 4,5 millió forint hitelt vett fel, eddig évente 89 550 forintos kamattal számolhatott, mostantól ez évente 224 550 forintra emelkedik. Amíg nem törleszt a diák, addig a meg nem fizetett kamatot is hozzáadja az intézmény a tőketartozáshoz, vagyis a korábbinál jóval gyorsabban nő majd a felhalmozott tőketartozás a törlesztés megkezdéséig.
A többi diákhitel-konstrukció (Diákhitel 2, képzési hitelek) ügyleti kamata továbbra is nulla százalékos marad az ügyfelek számára.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton