A korábbi tervek ellentétben nem különböző meghajtású autókat fog gyártani a BMW Debrecenben, hanem a teljesen elektromos modellek alá külön padlólemezt terveznek, és ezt fogják gyártani 2025-től - idézte a Magyar Nemzet Oliver Zipse vezérigazgató bejelentését.
A Debrecen melletti fejlesztési területen a korábbi bizonytalanság ellenére töretlenül zajlik az infrastruktúra kiépítése.
A leendő BMW-gyárnak is teret adó Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben kiválasztották az ivóvízellátást és a szennyvízelvezetést biztosító közművek kivitelezőjét, az uniós közbeszerzési értesítő szerint a vállalkozók nettó 802 millió forintért végzik el a munkát. Megkezdték az iparterület vasúti kapcsolatának a kivitelezését is, ami közel 55 milliárd forintba kerül.
Az átépítésnek köszönhetően a fejlesztők ígérete szerint a vonalon a lehetővé válik az óránként 80-100 kilométeres sebességű közlekedés a 225 kN tengelyterheléses, azaz vélhetően igencsak nehéz szerelvények közlekedése.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat