Magyarországon az utóbbi években méltánytalanul alacsony volt a cukor és a cukorrépa ára, így a termelők évről évre csökkentették a gazdák vetésterületet. Míg 2017-ben 15,5 ezer hektáron termesztettek itthon cukorrépát hazai feldolgozásra, addig 2021-ben már csak 10,5 ezer hektáron, az idén pedig már csupán 8,6 ezer hektáron.
A helyzetet az aszály tovább súlyosbította, csökkentve a várható hozamokat, így idén nem is számíthatunk jó cukorrépatermésre.
Kevés lesz az alapanyag, amit a hazai cukorgyártó fel tud dolgozni Kaposváron. Ez viszont azt jelenti, hogy drága lesz a cukor
- mondta Dorogi Árpád az InfoRádióban.
Jövőre sem lesz elég cukor az európai kontinensen. Csakhogy Európán kívül is csökkent a kínálat, nagyot emelkedtek az árak és nőttek a szállítási költségek. Most még ellátási problémák is keletkeztek, a kereskedelem pedig mindezek miatt nem is tudja pótolni a keletkező hiányt Európában, ami ellátási problémákat okozhat - fogalmazott a Cukor Terméktanács elnökhelyettese.
Prognózisa szerint még a hazai, 300 ezer tonnás cukor fogyasztás negyedét sem fogjuk tudni előállítani 2022-ben, mivel a tavalyi 80 ezer tonna után 60 ezer tonna körül lesz a hazai termelés. Ahhoz, hogy legalább az itthoni gyártást el lehessen látni alapanyaggal, legalább 13-14 ezer hektárnyi területen kellene cukorrépát termeszteni.
A hiány fokozza, hogy veszteségesek a cukor kereskedelmével foglalkozó kereskedők, mert ők csak a beszerzési árnál olcsóbban árusíthatnak, mivel a cukor is az árstop alá tartozik. "Hogy ez mikor fog megváltozni arra nem tudom a választ" - tette hozzá Dorogi Árpád.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona