2021. május 1-től a Coca-Cola HBC a diszkont áruházakban az eddig elérhető 1,75 literes kiszerelést 2 literesre cseréli, ezzel is alkalmazkodva a megváltozott fogyasztói igényekhez.
- olvasható az üdítőital-gyártó közleményében.
Ezzel visszatérnek a korábbi, nagyobb palackok, amelyektől a cég 2015-ben búcsúzott pontosan azok miatt az okok miatt, amelyeket most is említ.
Niklós László, a cég korábbi ügyvezető igazgatója így fogalmazott lapunknak 2015 decemberében:
Az értékesítés változásait nézve megfigyelhető a diszkontok előretörése. A vásárlói szokások is átalakultak az elmúlt időszakban: a fogyasztók gyakrabban járnak vásárolni, de abszolút értékben kevesebbet költenek egy-egy alkalommal. Ehhez a tendenciához igyekszünk portfóliónkat is igazítani akár ízekben, promóciós ajánlatokban is, de legfőképp a kiszerelésekben. E trendet lekövetve váltottuk le idén a 2 és a 2,5 literes palackokat, helyettük, 1,75 és 2,25 literes kiszereléseket hoztunk be. Elsődleges célunk az volt, hogy a fogyasztási alkalmakhoz a legrelevánsabb kiszereléseket kínáljuk, kedvezőbb darabáron. Úgy tapasztaljuk, a magyar fogyasztók elfogadták és üdvözlik ezt a változást.
Más-más kiszerelések az üzletekben
Az új, 2 literes kiszerelések az Aldi, a Lidl és a Penny Market üzleteiben lesznek elérhetőek. A diszkontláncoknál a vásárlók jellemzően nagy volumenben vásárolnak, ezt a választást segíti majd a termékek címkéjén a családi kiszerelés felirat is - írja a cég.
Az új csomagolásban a Coca-Cola, a Coca-Cola Zero, a Coca-Cola Zero Lemon, a Coca-Cola Light, a Fanta narancs, a Fanta narancs Zero és a Sprite üdítőitalok kerülnek a diszkontüzletek polcaira.
![](https://www.napi.hu/fototar/fototar/202104/orig/image1619691054.jpg/900/)
További változás a Coca-Cola HBC Magyarország termékkínálatában, hogy a vállalat a hiper- és szupermarketekben, valamint a független üzletekben az 1,25 literes kiszerelésű szénsavas üdítőital termékeit 1 literes kiszerelésre cseréli, míg az 1,25 literes palackok a diszkont üzletekben továbbra is elérhetőek maradnak.
Az új kiszerelés méretéből adódóan a kategória vásárlói bázisának szélesítésére, illetve a gyakoribb impulzív vásárlás elősegítésére szolgál a cég szerint.
Itt írtunk arról is, hogy hatott az árakra a 2015-ös váltás.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)