A jegybank pénteki, a honlapján publikált közleményében emlékeztet, hogy a 2008-as válságot megelőzően a hitelintézeteknél nagymértékű problémás projekthitel állomány épült fel, ami jelentős pénzügyi stabilitási kockázatot jelentett. A kockázatok kezelése érdekében az MNB 2014 őszén a rendszerkockázati tőkepuffer (Systemic Risk Buffer - SyRB) követelmény előírásáról, illetve 2015 novemberében az alkalmazás pontos részleteiről döntött.
A problémás kitettségek mértékét figyelembe véve a jegybank első alkalommal 2017. július 1-jétől írt elő rendszerkockázati tőkepuffert a CIB Bank és a Raiffeisen Bank számára. 2018. július 1-jétől az MNB az előzetesen meghatározott ütemezésnek megfelelően felülvizsgálta ezt a döntést, ami csak a CIB Banknál eredményezett rendszerkockázati tőkepuffert. Az MNB a tőkepufferről szóló határozatnak megfelelően 2019 júniusában újra felülvizsgálta a 2018-ban megállapított ráták mértékét. A felülvizsgálat eredménye szerint az elmúlt időszakban a bankok érdemben megtisztították mérlegeiket.
A 2018. március 31-i 128 milliárd forintos bankrendszeri problémás állomány 2019. első negyedév végéig további 69 milliárd forinttal 59 milliárd forintra mérséklődött. Ez a tőkepuffer továbbra is arra ösztönözte a bankokat, hogy folytassák a portfóliótisztítást, és ezzel a célzott rendszerkockázat az elmúlt egy évben minimálisra mérséklődött.
Az elmúlt egy évben már csak a CIB Bank esetében írt elő rendszerkockázati tőkepuffert az MNB, de a júniusi felülvizsgálat után már a CIB Bankot sem kötelezte rendszerkockázati tőkepuffer tartására.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni