Aranyat ér minden beruházás a világjárvány közepén, mert ezek mentik meg a munkahelyeket és hoznak magukkal fejlett technológiát - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Chervon Auto magyarországi üzemépítésének bejelentésekor októberben, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
A tájékoztatón továbbá elhangzott, hogy a 17,5 milliárd forintos zöldmezős beruházáshoz a kormány 5,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá, ezzel hozzásegítve a várost 138 új munkahely létrejöttéhez. Az üzem éves szinten akár 2 millió darab alkatrészt is képesek lesz előállítani mind a hagyományos, mind az elektromos európai autóipar számára.
Kapcsolódó
Hatalmas lépés ez a kínai cégnek
A beruházás nagy mérföldkő a Chervon-Auto történetében, mivel ez az első befektetésük Kínán kívül.
"A cégünk egyedülálló hozzáállása a hagyományos és új energiával működő járművekhez segít minket jelentős növekedést elérni az európai piacon. A magyar üzem feladata lesz, hogy a már meglévő és az új vásárlóink számára innovatív megoldásokat és magas értéket nyújtson. Maga Magyarország egy érdekes és rendkívül meghatározó szereplője a piacnak, és ezt a BMW és a Daimler legújabb befektetései is bizonyítják" - nyilatkozta Peter Longquan Pan, a Chervon Auto elnöke.
Miskolc és a kormány is felgyorsítaná a beruházás menetét
Több országot és helyszínt is megvizsgáltak a cég képviselői, hol lenne a legmegfelelőbb hely az új beruházáshoz. Végül a választás a projekt számára legkedvezőbb helyszínre, Miskolcra esett, az építkezés megkezdésének pontos helye és ideje azonban még nem publikus. Az ügyintézés felgyorsításához minden segítséget megkap a kínai cég a város önkormányzatától - tájékoztatta a Napi.hu-t a részletekről Juhász-Nagy Judit, a Miskolc Holding Zrt. gazdaságfejlesztési igazgatója.
Miskolcon nem rég egy másik járműipari beszállító, a Patec is gyárbővítést jelentett be.
Jelentős a magyar autóipar és a keletről érkező befektetések aránya
Szijjártó Péter beszámolója szerint Magyarországon jelenleg közel 700 autóipari vállalat működik. Tavaly 550 ezer gépkocsit és több mint 2 millió autómotort gyártottak az országban, az ágazat exporthányada pedig 90 százalék felett van.
A külgazdasági és külügyminiszter rámutatott, hogy 2020 első hét hónapjában 19 százalékkal nőtt a Magyarország és Kína közötti kereskedelmi forgalom, ezen belül pedig 10 százalékkal gyarapodott a magyar kivitel. Mindemellett az utóbbi 10 évben 22 százalékkal emelkedett a keleti irányú exportunk, és 2019-ben fordult elő először, hogy egy távol-keleti ország hozta a legtöbb beruházást Magyarországra.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)