Bár a juttatást szabályozó rendelet szerint utólag is begyűjthető szabályosan minden szükséges igazolás, Fata László CafeteriaTrend ügyvezetője szerint hasznosabb, ha előre - akár a juttatás kiadása előtt összegyűjtik ezen dokumentumok nagy részét a cégek, így nem utólag kell szembesülni az adófizetési kötelezettséggel.
Fájó lehet ugyanis a munkáltatónak és a munkavállalónak is, ha a juttatásról utólag kiderül, hogy mégis adózni kell utána. Ha a kapott összeg egy része vagy egésze nem felel meg az adómentesség feltételeinek, akkor bizony ezen összeg 20 százalékkal növelt értéke után kell jövedelemként adózni - emlékeztet Fata.
Kapcsolódó
Amennyiben valaki kiszervezte egy hitelintézetnek az adómentesség több kritériumának ellenőrzését, úgy ezekről egy hitelintézeti igazolást kap. Ha önállóan végezte, akkor nála kell, hogy meglegyen minden kritérium rendeletnek megfelelő dokumentációja, igazolása.
Mit kell tenni a begyűjtött dokumentumokkal?
Ha minden dokumentumunk megfelelően beérkezett és ezek alapján adómentes a tavalyi támogatás, akkor csak annyi a cégek dolga, hogy lefűzzék és megőrizzék ezeket.
Külön "adóbevallást", bejelentést nem kell erről készíteni a NAV felé. A szükséges adatszolgáltatást a tavalyi lakáshitel támogatásról pedig megfelelő folyósítás esetén a juttatást indító céges bankok már elvégezték 2017. január 31-ig.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra