Az élelmiszer-drágulás miatt akár nagyon gyorsan emelkedhet a különböző termékek ára, a német Aldinál és Lidlnél előfordult, hogy a boltláncok nem tudták tartani az akciós újságban előre meghirdetett árat. Ezért napi árszabást vezettek be.
A magyar Tesco is intézkedett, kiszámíthatóbbá próbálja tenni a bevásárlást, ezért az irányáras módszerről május -5-től - azaz csütörtöktől - áttér a fixáras rendszerre az online vásárlásoknál. Ez azt jelenti, hogy a megrendelés leadása és a kiszállítás napja között a rendelésedhez tartozó termékek árai főszabály szerint változatlanok maradnak. "Ha a termékek ára megváltozik - például véget ér egy akciós ajánlat - a megrendelés és a vásárlás kiszállítása közötti időszakban, ez az árváltozás nem fogja többet érinteni a rendelés végösszegét. Így azt az árat kell fizetni, amelyet az eredeti vagy a módosított rendelés visszaigazolásakor a visszaigazoló emailben lát a vásárló" - közölte a boltlánc.
Abban az esetben viszont, ha vevő a megrendelést annak véglegesítését és elküldését követően bármilyen módon frissíti, a kosárban lévő termékek árai a módosítás napján érvényes, aktuális árakhoz fognak igazodni. A boltlánc arra is felhívja a figyelmet, hogy a fixáras rendszer bevezetése után is azért lehet eltérés a két ár között. Például akkor, ha a csomag egy része súlyra mért árut - mondjuk gyümölcsöt vagy zöldséget - is tartalmaz. Ez esetben ugyan a rendelés leadása napján érvényes egységár érvényben marad, de bizonyos mérési pontatlanságból adódó eltérések okán – annak ellenére is, hogy a Tesco mindent megtesz azért, hogy ez az eltérés a lehető legkisebb legyen – a kiszállított termékért fizetendő ár a megrendeléskor feltüntetett ártól eltérhet. Az is előfordulhat, hogy a megrendelt termék helyett helyettesítő terméket visz ki a tescós futár, ha a szállítás napján nem elérhető az eladótérben az eredetileg rendelt termék, a helyettesítő termék ára pedig módosítatja a végösszeget.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?