A Quaestor-kötvényesek kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról szóló törvény alapján legkésőbb június 5-én lehetett a kárigényeket benyújtani, a határidő elmulasztása jogvesztéssel járt. Az alap legfeljebb 30 millió forintig kárpótolja az egykori ügyfeleket.
A korábbi hírek alapján a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt.-nél tevékenykedő felügyeleti biztos szerint 32 ezer Quaestor-kötvényes van, akinek fiktív vagy valós kötvény van a követelése mögött.
A törvény hatálya azokra az ügyletekre terjed ki, amelyeknél az ügyfél jognyilatkozata a Quaestor Financial Hrurira Tanácsadó és Szolgáltató Kft. által kibocsátott - vagy ilyenként megjelölt -, a Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt. vagy annak kapcsolt vállalkozása által értékesített kötvények vásárlására irányult. Feltétel még az is, hogy az ügyfél az ellenértéket megfizette, függetlenül attól, hogy a jogügylet érvényesen létrejött-e, illetve hogy teljesedésbe ment-e.
Mivel a múlt péntekig lehetett beadni az igényeket, ezek beérkezése a hét során folyamatos, csakúgy mint az összesítés, így az igényelt összegre vonatkozóan később tudunk információt adni - közölte lapunkkal a Beva.
Hamarosan jön a pénz
A Quaestor-kötvényesek esetében a beérkező kérelmek feldolgozása folyamatosan történik, és amennyiben az igény elbírálásához minden szükséges információ rendelkezésre áll, és nem kell hiánypótlást kérni, úgy 30 nap van az elbírálásra (ami szükség esetén meghosszabbítható), és utána még 30 nap a kifizetésre - fogalmazott az alap. Ezt azt jelenti, hogy várhatóan júniusban elbírálnak és júliusban már utalják is a kártérítés összegét az érintetteknek.
A kifizetések megkezdése előtt, a kárrendezés keretében kifizetendő összeggel lesz feltöltve az alap. A részletekről később születik döntés - tájékoztatta lapunkat a Beva illetékese. A kárrendezésről szóló 2015-es XXXIX. törvény szerint az alap ugyanis legfeljebb 3 hónapos áthidaló kölcsönt vehet fel az MNB-től, hosszú távon pedig kötvénykibocsátásból vagy hitelintézetektől felvett kölcsönből biztosítja a működését.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el