A vasárnapi boltzár 2015. március 15-i bevezetését megelőzően a legóvatosabb becslések is sokezres létszámcsökkenést vetítettek előre. Ebből végül nem lett semmi. A vasárnapi boltzár hatását az alkalmazottak számában legpontosabban az mutatja meg, hogyan változott a létszám a boltzár bevezetését követő hónapokban a megelőző, év eleji időszakhoz képest - kalkulál a portál.
A boltokban, áruházakban 2015-ben az évközi hullámzásokat követően nagyságrendjét tekintve nem változott az alkalmazotti létszám, mind januárban, mind februárban 188-189 ezer fő között volt a Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint.
A vásárlók sorban állnak - főleg szombaton - a nagyáruházakban, így látszik is, hogy nem nagyon mennek a vasárnap is nyitva tartó kisboltokba. Sok nagyáruház meghosszabbította a hétköznapi nyitva tartását, ezért sem csökkentette a létszámot az előzetes várakozásokkal szemben. Az online kassza pedig a munkaerő piacot is pucolta, hiszen ha több nyugtát ad a boltos, több költséget is el kell számolnia.
Nem a fogyasztókhoz igazodik a létszám
2015-ben év közben májusra három-négyezer fővel apadt a létszám, de ez év végére visszakúszott a januári szintre (az 590 fős növekmény három tized százalékot jelent, így elhanyagolható.
A fél évtizedes visszatekintés is hasonló arculatot mutat. 2013-tól nő a kiskereskedelmi forgalom, aminek mértéke a 2013-2015. közötti időszakban együttesen számolva 12 százalék felett volt. Ehhez képest az alkalmazottak létszáma csak 4 százalékkal emelkedett ugyanebben a hároméves időszakban.
A bolti kiskereskedelem létszámváltozásai nem követik a vásárlók téblábolását az áruházakban. 2015-ben a kiskereskedelem januárhoz képest decemberre a másfélszeresére hízott. Ehhez képest ugyanezt az időtávot nézve végül is változatlan maradt a létszám, cáfolva azokat a kormányzati megjegyzéseket, hogy inkább nőtt.
Ebben a létszámbővülésben - a KSH kiskereskedelmi forgalmi mutatójának bővüléséhez hasonlóan - tetemes szerepe volt az online pénztárgép rendszernek, amit pontosan 2014 január és augusztus között építettek ki a boltok, áruházak, tehát mind 2014-ben, mind 2015-ben felfelé nyomta a kiskereskedelem különböző mutatóit. Nem is kis mértékben - állapítja meg a Blokkk.com.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben