Mérlegfőösszeg alapján az MBH Bank a második legnagyobb magyarországi bank lesz több mint 10 ezer milliárd forintos mérlegfőösszeggel és stabil pénzügyi intézmény mintegy 2,3 millió ügyféllel, valamint piacvezető pozícióban a vállalati hitelezésben és az agrárfinanszírozásban.
Szándékosan új márkanevet választottunk, jelezve, hogy teljesen új bankot építünk, új szintre kívánjuk emelni az ügyfélélményt, ötvözve a három bank erősségeit és örökségét. Friss, letisztult, modern arculattal folytatjuk tovább az építkezést, hogy nemzetközi mércével is sikeres bankká váljunk és értéket teremtsünk ügyfeleinknek és Magyarországnak egyaránt - mondta Barna Zsolt, a Magyar Bankholding Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Az új név kiválasztását egy több mint egyéves, tapasztalt marketing szakértők bevonásával zajló, szakmai márkaalkotási folyamat előzte meg. Az előkészítő munkák során a bankcsoport számos felmérést végzett, több márkakoncepciót is megvizsgált, valamint tanulmányozta a bankokkal, pénzügyi szolgáltatókkal kapcsolatos hazai és nemzetközi ügyféligényeket is.
MBH Bank név alatt a Magyar Bankholding olyan márka kiépítését célozza, amely átformálja a bankokról kialakult hagyományos képet, egységesít, a jövőbe mutat, és a lehető legjobban elnyerheti a meglévő és jövőbeli ügyfelek tetszését, valamint a nemzetközi terjeszkedés szempontjából is elfogadható. A márka kiemelt értékei között szerepel a helyi közösségek és értékek tisztelete és a környezetünk iránti felelősség, amelyeken keresztül a bank fenntarthatósági törekvései is hangsúlyosan meg fognak jelenni.
Ez lesz az időzítés
Az új márkanevet 2023 májusában vezeti be a bankcsoport, első körben a nagyobb, zászlóshajó fiókok újulnak meg, ezt követően fokozatos lesz a fiókok átmárkázása.
Jövő májustól a teljes bankkártya-portfólió és az online felületek is megújulnak az új arculat alatt. Az új márka bevezetését reklámkampány mellett markáns társadalmi felelősségvállalási és szponzorációs programok is támogatják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ismét meglepi a világot Venezuela
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek