A lap kutatásaiból arra lehet következtetni, hogy a törlés tegnap történt meg. Azon az internetcímen, ahol eddig szerepelt, "identity unknown", vagyis "kiléte ismeretlen" felirat található, de az Interpol- oldalán másutt sem volt fellelhető az adatlapja.
A Hernádi Zsolt ellen 2011-ben megfogalmazott horvát ügyészségi vádak szerint 2009-ben azért adta át a horvát állam az INA nevű energiacég irányítási jogát az akkor már legnagyobb, de még mindig kisebbségi részvénycsomagot birtokló Molnak, mert a Mol-vezér lefizette volna az akkori kormányfőt, Ivo Sanadert. Hernádi Zsolt, a Mol és Sanader is mindvégig mereven tagadták a vádakat.
Mivel azonban Hernádi Zsolt nem jelent meg a zágrábi idézéseken, 2013 végén a horvátok európai elfogatóparancsot adtak ki ellene, és felkerült az Interpol vörös körözési listájára is. Igaz, a vádat a magyar ügyészség már másfél évvel azelőtt megalapozatlannak nyilvánította, és Hernádit csak a magyar szervek vezethették volna elő. Az is igaz, hogy az elnök-vezérigazgató közvetlen horvát idézést soha nem kapott. A magyar bíróságon is indult per, de a testület lényegében illetéktelenségre hivatkozva jogerősen nem hozott érdemi döntést - olvasható a Népszabadságban.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás