Ezzel egyedidőben ugyanekkora egységet nyit Budakalászon, illetve az ősszel induló Köki bevásárlóközpontban. A hídfőállás részéhez tartozik a Corvin bevásárlóközpontban levő áruház is. Ezekkel együtt Budapesten és az agglomerációban hétegysége működik, számukat októberben tizenegyre kíván növelni.
A fővárost vették célba
A vidéken erős, 15 százalékos piaci részesedéssel bíró (Budapesten 2 százalék) áruházlánc régóta igyekszik a fővárosba, most azonban az Electro World agóniájával piaci lehetősége is van a felfutásra. Az Electro World korábbi pozíciójának megszerzését jelzi, hogy Budaörsön és a Budakalászon is a korábbi brit Dixon's-csoporthoz tartozó lánc bérleményeibe költözött. Így kedden, a híres budaörsi elektronikai áruházat immár másodjára adják át a vásárlóknak. Az Euronics tulajdonosai, a Vöröskő Kft. és a Bravotech Kft. hasonlóan a budaörsi áruház korábbi tulajdonosaihoz, átütő marketingkampányra készülnek az áruház piaci bevezetésére.
Már idén az egymilliárd forint forgalmat várnak az új egységektől
Az Euronics-hez jelenleg 62 egység tartozik, s forgalma meghaladja a 20 milliárd forintot. A tulajdonosok az új budapesti üzletektől már 2011-ben egymilliárd forint forgalmat remélnek, ami éves szinten 15 százalékos bevételnövekedést jelent. Az elektronikai lánc nem szeretné raktárként használni a nagy alapterületű áruházakat. Az árukészletet és az eladási technikát is úgy dolgozta ki, hogy minél nagyobb áruforgási sebességet érjen el.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg