Az Auchan Retail Magyarország nem vezető beosztású közel 5 200 munkatársának alapbére idén két lépcsőben - január 1-től és szeptember 1-től - emelkedik. 2020 során például egy árufeltöltő munkakörben foglalkoztatott, magasabb szaktudással rendelkező áruházi munkatárs havi bruttó alapbére 280 ezer forintra növekszik, amely kiegészül Auchan vásárlási kártyával bruttó 7600 forint értékben, valamint további pótlékokkal és juttatásokkal. Ez a bér az új belépő kollégák számára már egy év után elérhetővé válik, amennyiben munkájuk szakmai színvonala ezt lehetővé teszi - olvasható a lánc közleményében.
Az alapbér emelése mellett a vállalat továbbra is biztosítja a széleskörű béren kívüli juttatási rendszerét, amelynek része többek között a dolgozói vásárlási kedvezmény, a kiemelt kockázati egészségügyi és baleseti biztosítás, valamint a rendszeres szűrővizsgálatok, és a piacon egyedülálló részvényesi program. Az áruházlánc továbbá fenntartja az előző évben nagy sikerrel elindított, a munkavállalók gyermekeinek fenntartott nyári tábort, és a mára már hagyománnyá vált közösségi eseményeket.
"A hazai kiskereskedelmi szektor egyes szereplői komoly kihívásokkal szembesülnek. Ennek tükrében különösképp elismerésre méltó a vállalat vezetőinek tárgyalások során mutatott hozzáállása, amellyel bebizonyították, hogy fontosak nekik a munkavállalók. A kiindulási ponthoz képest nagyot léptünk előre a megállapodás aláírásáig. Úgy gondolom, közösen kihoztuk a helyzetből a maximumot" - nyilatkozta Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke a bérmegállapodás megkötését követően.
Az Auchan Retail Magyarország az utóbbi években jelentős béremeléseket hajtott végre, így ezzel a változással 2020 során például pék munkakörben 8 órás állásban, pótlékokkal és egyéb juttatásokkal az elérhető legmagasabb jövedelem bruttó 355 ezer forint, míg azonos feltételekkel az online áruházban dolgozó kiszállító munkatárs havi bruttó bére 466 ezer forint is lehet az áruházláncnál.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat