A csak fideszes delegáltakból álló Médiatanács a budapesti 92,9 MHz-es rádiós frekvenciára kiírt első pályázat eredménytelenítése után a második kiíráson egy ponttal a Spirit FM régi-új üzemeltetőjét, a Közösségi Rádiózásért Egyesületet hirdette ki  júniusban nyertesnek. A pályázaton a Klubrádiót jelenleg online működtető Klubrádió Zrt.-t előzték meg egy ponttal.

A Közösségi Rádiózásért Egyesületet vezetője az ATV vezérigazgatója, Németh S. Szilárd.

A Klubrádió keresetet nyújt be

A 2021-es, eredménytelen és a Klubrádió kizárásával végződött pályázatot követően 2022-ben új pályázati eljárást folytatott le a hatóság, amelyben az ATV-csoportba tartozó Közösségi Rádiózásért Egyesületet nyilvánította győztesnek 48:47 arányú pontozással - írja közleményében a Klubrádió.

Az indoklás szerint a döntő szempont a nyertes által ajánlott kevesebb műsorismétlés volt (22 százalék, illetve 30 százalék), amivel az úgynevezett szubjektív pontokból kapott eggyel többet a műsortervek értékelése során, mint a Klubrádió.

A Klubrádió arra is felhívja a figyelmet, hogy a Médiatanács úgy írta ki a pályázatot, hogy az értékelésnél a médiaszolgáltatási tapasztalat ugyanannyi pontszámot ért egy alig egy éves szolgáltatónál, mint a több mint húsz éve sugárzó Klubrádiónál.

"A frekvencia kiosztásról szóló határozat több ponton tételesen is sérti a médiatörvény előírásait is, a Klubrádió ezért keresetet nyújtott be a hatóság határozatával szemben, melyet alapvetően három szempontból ítélt meg jogszerűtlennek" - olvasható a rádió közleményében.

1. A rádió szerint olyan szempontot pontoztak, ami nem volt a kiírásban

A Klubrádió szerint a pályázati kiírás nem tartalmazott semmilyen értékelési szempontot az ismétlés arányainak megítélését illetően, márpedig a médiatörvény előírta, hogy a frekvenciapályázat elbírálása kizárólag a pályázati felhívásban megjelölt szempontokon alapulhat, utólag a pályázatok értékelése során nem lehet az eredetileg közzétett feltételeket kiegészíteni olyan szempontokkal, amelyet a pályázók az ajánlatuk benyújtásakor nem ismerhettek.

2. Eredeti műsorként pontozták az ATV-s ismétléseket

A nyertesnek hirdetett pályázó műsorában jelentős az ATV televíziós műsorában korábban, tehát a rádiós elhangzás előtt már sugárzott programok hanganyagának ismétlése, amit a hatóság nem ismétlésnek, hanem eredeti, új rádiósműsornak ismer el, ugyanúgy, mint a Klubrádiónak az új műsorként megjelölt és valóban a Klubrádióban először elhangzó műsorait. A Klubrádió tehát úgy maradt alul az új műsorok és ismételt műsorok arányának megítélésekor, hogy valójában lényegesen több új műsort és lényegesen kevesebb ismétlést szolgáltat, mint a nyertesnek nyilvánított pályázó - írja a Klubrádió.

3. Törvényellenesen működik a Spirit FM ideiglenes engedéllyel, félévente meghosszabbítva?

A Spirit FM-et üzemeltető pályázó emellett súlyosan megsértette a pályázati eljárás tisztaságára vonatkozó előírásokat azzal, hogy a több, mint egy éve tartó ideiglenes sugárzását a médiatörvény tételes előírásainak folyamatos megszegésével valósítja meg - írja a Klubrádió.

Trükköztek

A Budapest 92,9 MHz rádiós frekvencián tavaly március óta már a Spirit FM hallható, pályázat nélkül, ideiglenes médiatanácsi engedéllyel. Ennek üzemeltetője, az ATV-tulajdonosokhoz köthető Közösségi Rádiózásért Egyesület először fél évre, 2021 október végéig kapott ideiglenes sugárzási engedélyt. Majd tavaly októberben újabb fél évre az ATV-sek cége, az Az X AND A Kft. (ennek tulajdonosa a hitgyülis Németh Sándor és fia, Németh S. Szilárd) kapott használati jogot a frekvenciára. Idén májustól pedig már a Németh Média Kft. nevű céggel sugározzák a Spirit FM műsorát, mivel a médiatörvény egy cégnek csak hat hónapra engedélyez ideiglenes frekvenciát.

A budapesti 92,9 MHz frekvencián több, mint egy éve folyamatosan a pályázaton most nyertes médiaszolgáltatás hallható, noha a médiatörvény kimondja, ideiglenes frekvenciaengedélyt egyazon műsorszolgáltató csak egyszer kaphat meg legfeljebb hat hónapos időtartamra. A pályázati nyertes a Médiatanáccsal együttműködve úgy játssza ki ezt a szabályt, hogy ugyanazon rádióműsort pro forma hathavi váltásokkal más és más szervezet, illetve cég sugározza - véli a Klubrádió. Ezen szervezetek tényleges tulajdonosa minden esetben egyazon személyi kör.

Így eshetett meg az is, hogy jelenleg egy Németh Média Kft. nevű cég sugározza a pályázati nyertes rádióműsort, miközben azzal egy másik szervezet a Közösségi Rádiózásért Egyesület pályázott (és nyert). További tételes jogsértése a pályázati nyertesnek és a vele együttműködő Médiatanácsnak, hogy két különböző médiaszolgáltatás hathónapos ideiglenes jogosultságai között el kell telnie legalább 15 nap szünetnek, mondhatjuk úgy, éteri csöndnek kell lennie. A Spirit FM műsora viszont 2021. május 3. óta folyamatosan hallható a 92,9 MHz frekvencián, tehát megvalósult a kalózrádiózás törvénytelen cselekménye kétszer tizenöt napos időszakban – következmények nélkül - olvasható a közleményben.

Ehhez képest a a Médiatanács 2020 szeptemberében két harmincezer forintos bírsággal sújtott adatszolgáltatási késedelem (késett a műsorkvóták és magyar zeneszámok havi lejelentésével az NMHH felé - a szerk.) miatt utasította el a Klubrádió médiaszolgáltatási jogosultságának meghosszabbítását, noha más rádióknál ennél nagyobb „jogsértések” felett is szemet hunyt - véli a Klubrádió.

Az Európai Unió Bírósága előtt a rádió elhallgatása

Az Európai Bizottsága kötelezettségszegési eljárás keretében az Európai Unió Bíróságához fordult a Klubrádió 2020-as frekvenciahosszabbítási ügyében - közölte a héten a bizottság. Az EB azért indított keresetet, mert az állam képviselői nem oszlatta el a bizottság azzal kapcsolatos aggályait, hogy a Médiatanács erősen megkérdőjelezhető indokokra hivatkozva utasította el a Klubrádió frekvenciahasználatra vonatkozó kérelmét (a fent említett „jogsértésekre” hivatkozva).