A szeptemberi árakhoz képest majdnem a duplájára emelkedett a különböző papírtípusok ára – mondta az Eduline-nak Orgován Katalin, a Pátria Nyomda Zrt. vezérigazgatója, a Nyomda- és Papíripari Szövetség elnöke.
Nemsokára a családok is szembesülnek majd a megszokottnál jóval magasabb árakkal, a papírárak emelkedése ugyanis magával húzza majd az iskolaszerekét is. A Pátria vezérigazgatója szerint körülbelül 30-50 százalékkal kell majd többet fizetni idén nyáron a füzetekért, a rajzlapokért, mappákért, vagyis a papírból készített tanszerekért.
Kapcsolódó
De az összes többi iskolaszert – a tolltartókat, az iskolatáskákat, a ceruzákat, tollakat, filceket – is jóval drágábban lehet majd megvenni, mint eddig, a beszerzési árak emelkedése miatt ezek idén várhatóan 15-30 százalékkal kerülnek majd többe. Orgován Katalin szerint rosszabb a helyzet, mint amire 2021 végén számítottak, egyelőre nem látszik a papír árának „tetőzése”, ezért arra számítanak, hogy ebben az évben a jelenlegihez hasonló ütemben drágul tovább a papír.
A papír-írószer üzletek jellemzően a nyár elején szerzik be a tanszereket a júliusi-augusztusi rohamhoz. A Pátria hosszú évek óta először nem tudott fix árakat tenni a katalógusba, mert a beszállítóinknál sincsenek előre megadott árak, ez az import és a hazai beszerzésű termékekre is igaz. Napi árazás van, vagyis amikor megrendeljük a terméket, akkor derül ki, hogy mennyibe fog kerülni. Sőt van, hogy a papír árát akkor igazolják vissza, amikor indítják a kamiont.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra