Az ellenzéki szövetség képviselői pénteki sajtótájékoztatójukon arról beszéltek, aggályosnak tartják, hogy a választás napján is nyitva tartanak az okmányirodák, mert így a választás napján is lakcímkártyához juthatnak határon túliak.
Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke azt mondta, az ellenzéki szövetség félelme, hogy listás szavazatukat otthonról leadó kettős állampolgárok tömegesen jelentkezhetnek be magyarországi lakcímre, akár úgy is, hogy lakcímkártyájukat csak a választás napján veszik át, és így a többi határon túlival ellentétben egyéni körzetben is szavaznak.
Az NVI pénteki közleményében hangsúlyozta: azok a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok, akik bekerültek a levélben szavazók névjegyzékébe, és akiknek az NVI már kiküldte a szavazási levélcsomagot, de közben magyarországi lakcímet létesítettek, a szavazóhelyiségben már nem kapnak országos listás szavazólapot.
Ők azzal a megjegyzéssel kerülnek át az adott szavazóköri névjegyzékbe, hogy részükre csak egyéni választókerületi szavazólap adható - szögezte le az NVI.
Azt írták, a szavazóköri névjegyzék április 4-én, pénteken 16 órakor zárul, ezt követően már nem lehet egyik szavazóköri névjegyzékbe sem bejelentkezni, sem átjelentkezni.
A választás hétvégéjén az okmányirodák nyitva tartása csak az ideiglenes személyazonosító igazolvány kiadását, a lakcímigazolvány pótlását szolgálja, valamint át lehet venni a már elkészült, személyazonosításra alkalmas okmányokat is - hangsúlyozta az NVI.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?