Az ügy fővádlottja 2012 novemberében kötött támogatási szerződést a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel az egervári Nádasdy-Széchenyi-várkastély turisztikai fejlesztésére, mely szerződés tárgya az Új Széchenyi terv részét képező projekt elszámolható költségeinek az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a hazai központi költségvetésből vissza nem térítendő támogatás formájában történő finanszírozása volt.
A szerződés értelmében a projekt elszámolható költségei közt szerepeltek a várkastély felújítási munkái, valamint a kastély második emeleti szobáinak korhű bútorai elkészítése kapcsán felmerülő költségek is, mely utóbbi munkálatokra a vádlott vállalkozási szerződést kötött az ügy másodrendű vádlottjával.
Kapcsolódó
A projekt keretében igényelt támogatási előlegből a vállalt 2015. augusztus 31-i határidőre a bútoroknak el kellett volna készülniük, összeszerelve a kastélyba kellett volna kerülniük, ahhoz, hogy a támogatást a szerződésben foglaltak szerint költségként el lehessen számolni.
Bár a bútorok határidőre nem készültek el, a felek csalárd megállapodása alapján a támogatások igénylése céljából a teljesítésigazolások és a vállalkozói díj fizetéséről szóló számlák valótlanul kiállításra kerültek, melyeket mindkét fél aláírt, majd a hamis számlákon szereplő összegek ténylegesen átutalásra is kerültek a vállalkozó számlájára.
Az ügy harmadik vádlottja a felújítással kapcsolatos pr-tevékenységnél ténylegesen elvégzett tevékenység nélkül kiállított hamis számlákkal kapcsolódott társai bűnös tevékenységéhez.
Mivel a vádlottak a hamis számlákkal megtévesztették a támogatást folyósító Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséget, a mintegy 28 millió forint jogosulatlanul igényelt támogatással 4 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a magyar és 24 millió forint vagyoni hátrányt az EU költségvetésének.
Az ügy fővádlottja a hamis számlák áfa tartalmát levonható adóként szerepeltette az általa benyújtott adóbevallásban és azt teljes mértékben kívánta visszaigényelni, így az adó alapja és mértéke tekintetében rendszeres anyagi haszonszerzésre törekedve, csaknem 16 millió forint összegben megtévesztette az adóhatóságot, mely bűncselekményét vádlott társai szándékosan segítették. Az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a mindhárom vádlottal szemben - olvasható a közleményben.
Fotó forrása: Pixabay.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Új katonai szövetség alakult a Balkánon: máris nagy az aggodalom

Nyílt összeesküvésről beszél Orbán Viktor, már reggel bekövetkezik

Lehetetlen küldetésre vállalkozik a kormány a vidékiek szavazataiért?

Nem tudnak menekülni az antarktiszi tudósok, a csapat egy tagja félelemben tart mindenkit

Navracsics Tibor előhúzott egy ütőkártyát, a Balatonnál új időszámítás kezdődik

„Süvít, mint egy hajtómű", lemond Vucic, ha kiderül, hogy bevetették - perdöntő felvételek jöttek ki

Az EU kizárja az amerikaiakat, a briteket és a törököket is a 150 milliárd eurós újrafegyverkezési alapból

A lakótelepek a mennybe mennek, a kormány megnyomta a gombot
Döntöttek Amerikában, erre várt a fél világ
