A 100 éves hagyománnyal rendelkező és a világpiacon vezető szerepet játszó autóipari ZF 31 milliárd forintos beruházást hajt végre Egerben, a beruházáshoz annak nagyságára és a teremtett munkahelyek nagy számára tekintettel a magyar kormány 6,7 milliárd forint összegű, vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújt.
Tavaly volt a legmagasabb a magyar export, a külkereskedelmi aktívum, és 2016-ban a magyar autóipar rekordot döntött, 7874 milliárd forint termelési értéket állított elő - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
Kapcsolódó
A ZF Hungária most 900-1000 dolgozót foglalkoztat, amióta Egerben működnek, kis híján 1,5 millió sebességváltót gyártottak.
Az új projekt révén teljesen új csúcstechnológiát hoz a ZF Magyarországra. Ez kedvező lesz a beszállító kis- és közepes cégeknek is, ennek a technológiának most 2 százalékos a magyarországi beszállítói hányada, de a ZF Hungária ezt az arányt rövid időn belül 15 százalékra akarja növelni.
A beruházás megvalósulása után az ott gyártott sebességváltók mind exportra kerülnek, ez azt jelenti, hogy a ZF beruházásának az eredményeként évi 200 milliárd forinttal nő a magyar export - mondta Szijjártó Péter.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az