Három évre szóló, 75 millió euró értékű stratégiai megállapodást írt alá a Waberer's International Zrt. és az AB Electrolux. A megállapodás értelmében az Electrolux legnagyobb közúti fuvarozó szolgáltatója továbbra is a Waberer's, amelynek flottája teljesíti az európai megbízások jelentős részét. A Waberer's kamionjai amellett, hogy a jászberényi és nyíregyházi Lehel Hűtőgépgyárban készült berendezéseket eljuttatják az Európai Uniós piacokra, teljesítik az Electrolux németországi, olaszországi, spanyolországi, lengyelországi, svédországi, franciaországi, finnországi és angliai érdekeltségei közötti fuvarokat is.
Ez immár a harmadik hosszú távú együttműködés a felek között, márpedig - derül ki Lajkó Ferenc, a Waberer's International Zrt. fuvarozási és szállítmányozási vezérigazgató-helyettesének kommentárjából - fuvarozási ágazatban egyáltalán nem jellemző több évre szóló együttműködés aláírása.
A Waberer's évi 25 ezer komplett rakományt szállít Európa hat piacára és szerelvényeik nagyságrendileg 30 millió kilométert tesznek meg az Electrolux áruival. A megállapodás értelmében a két fél negyedévente felülvizsgálja az áruforgalmat, a teljesített fuvarmegbízások folyamatait és közösen találnak megoldást a logisztikai költségeknek a legkorszerűbb logisztikai eljárásokkal való csökkentésére.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban