Február 1-jétől Bagaméri László tölti be a Praktiker Kft.-nél az értékesítési igazgatói posztot.
A szakembert egy skandináv cégtől sikerült a barkácsláncnak elcsábítania, korábban a Tesco Global Stores formátum igazgatójaként, majd több régió működési igazgatójaként tevékenykedett, de részt vett a Tesco webshop kialakításában is. A Tesco Express formátum magyarországi bevezetésében is fontos szerepet töltött be 110 üzlet megnyitásával.
A szakember összesen több mint 20 éves hazai és nemzetközi kereskedelmi tapasztalattal rendelkezik multinacionális vállalatoknál. A barkácspiaci tapasztalatait a Baumaxnál szerezte, ahol áruházigazgatói pozícióban dolgozott Kecskeméten és Budapesten. A Praktikernél országszerte 20 áruház értékesítési csapatát irányítja majd.
Bagaméri a Kecskeméti Főiskola GAMF karán végzett 1997-ben, Londonban és Budapesten vett részt vezetői tréningeken.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el