A szervezők az intelligens gyártás, az ipar 4.0, illetve az IoT (Internet of Things) köréből vártak ötleteket. A legjobbnak ítélt ötletek bekerülnek a Kecskeméti Főiskolával közösen indított inkubációs programba, amelynek célja az induló vállalkozások piacra vitele.
A workshopon a tizenegy jelentkezőből négy csapat ötleteit dolgozta fel és értékelte a zsűri. A közös munka az üzletépítés alapjainak megismerésén túl kiterjedt a csapatépítésre, az egyes kompetenciák azonosítására és súlyozására, illetve a különböző, az innovációhoz szükséges humán tényezők feltárására.
Az együttműködés a jövőben az ötletgazdákkal külön-külön folytatódik: az MKB Consulting inkubációs szolgáltatásai az anyagi támogatáson felül kiterjednek szakértők, fizikai háttér, illetve befektetésre ösztönző segítség nyújtására is. A társaság a program során, másfél év alatt több sikeres, jelenleg ötletszinten lévő, de üzleti potenciállal bíró kezdeményezést szeretne a piacra, vagy befektetési fázisba eljuttatni.
A továbbfejlesztésre kiválasztott projektek:
- A KEFO Motostudent (Tímár Attila) ötlete a motorkerékpárok menettulajdonságát javítaná egy futómű fejlesztéssel, amely megakadályozná, hogy a motor fékezéskor bólintson.
- Szödényi Zoltán fejlesztése az elektromos autók hatótávolságát hivatott növelni egy elektromos utánfutó formájában, amely nemcsak tárolná, de termelné is a "gazdajármű" számára a nagyobb utazótávolsághoz szükséges energiát.
- Nyíri Tibor és Pillmann László Clean Dimension Unit névre hallgató innovációja a motorok hatékonyságát növelné, így csökkentve a kibocsátást. A már szabadalmaztatott, a motorokba utólag is beépíthető szerkezet prototípusa is elkészült, a Kecskeméti Főiskola motorlaborjában tervezik az első méréseket.
- Sztahora Dániel ötlete egy mobil applikáció, amely vezetéstechnikai trénerként segítené az autóvezetőt a tudatosabb, így biztonságosabb vezetési képesség elsajátításában. A márkafüggetlen applikáció a vezetés során azonnali és folyamatos visszajelzést, illetve figyelmeztetést ad a mobilkészülék kamerája és a jármű mozgásának adatai alapján.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el