A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által kiírt nyílt közbeszerzés eredménye a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A feladat két részből áll, az 55-ös számú főút Mórahalom elkerülő 15,7 kilométer hosszú szakaszának 115 kilonewtonos (kN) tengelyterhelésre történő burkolat megerősítése, továbbá az azzal párhuzamos 12,5 kilométeres kerékpárút építése. Ez utóbbihoz kapcsolódik egy 3,3 kilométeres meglévő kerékpárút, amelyet át kell építeni.
A szerződést a felek október 11-én megkötötték.
Ajánlatot tett még az SDD Konzorcium, amelynek tagjai a Dömper Kft., a Subterra-Raab Kft. és a Pannon-Doprastav Kft., továbbá - közös ajánlattevőként - a Colas Út Zrt., a Délút Kft. és a Colas Közlekedésépítési Kft., végül pedig a Swietelsky Magyarország Kft.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban