A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint múlt szombattól a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. látja el a magyar állam tulajdonában álló Airbus A330-243F típusú szállítógép hasznosításával összefüggő feladatokat.
Ugyan ebben a közlönyben a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter úgy rendelkezik, hogy a szóban forgó repülőgép felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességének gyakorlója - 2023. március 31-ig - a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. lesz.
Kapcsolódó
A kormány pedig - határozatával - megbízta a HEPA-t, hogy a szállítógép hasznosításával összefüggő feladatokra kössön szerződést a Wizz Air Hungary Légiközlekedési Zrt.-vel. A kormány egyúttal megszüntette a gép felett a Külgazdasági és Külügyminisztérium vagyonkezelői jogát. A határozat kimondja azt is, hogy a hasznosítást – a szállítógép közfeladat-ellátásban betöltött szerepéhez fűződő társadalmi cél érdekében – nem kell megversenyeztetni.
A Wizz Airrel a szerződés csak olyan tartalommal köthető meg, amely biztosítja a külgazdasági és külügyminiszter számára - az általa meghatározott időtartamban és desztinációban - a hasznosítás hatálya alatt, a szállítógépnek a közfeladat-ellátáshoz szükséges és az előírásoknak megfelelő, feltétel nélküli igénybevételét.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az