A helyettes államtitkár elmondta, hogy idén először önálló standdal jelentkezik Magyarország a londoni oktatástechnikai és módszertani vásáron.
A rendezvényen 70 ország képviselteti magát és mintegy 35 ezer vendéget várnak. A magyar delegációban 50 pedagógus is helyet kapott - mondta az MTI beszámolója szerint. (Diáktüntetés - ultimátum a kormánynak.)
Fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban