Ezen a döntéssel jelentősen megkönnyebbülnek a két ország gazdasági és turisztikai kapcsolatai, ezáltal a kétoldalú kapcsolatok fellendülését várjuk - mondta ennek kapcsán Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, a magyar-török gazdasági vegyes bizottság magyar társelnöke az MTI-nek.
Tájékoztatása szerint a Törökországba irányuló magyar tőkebefektetések állománya 95,3 millió euró volt 2012-ben. Törökországban jelenleg 48 magyar vállalat működik. 2013 első 11 hónapjában mind a Törökországba irányuló magyar kivitel, mind az onnan származó behozatal tekintetében lendületes bővülés figyelhető meg, a magyar export 21 százalékkal, míg az import 46 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Turisztikai adatok szerint majdnem 90 ezer magyar látogatott Törökországba 2013 januárjától októberig tartó időszakban - tette hozzá az államtitkár.
Szijjártó Péter a magyar-török gazdasági vegyes bizottság legutóbbi ülésén, 2013 januárjában egyeztetett török társelnökével a vízummentességről. Az államtitkár és török társelnök akkor megegyezett abban is, hogy Magyarország és Törökország megvizsgálja a két ország közötti vízumkötelezettségi rendszerek módosításának lehetőségét a turistaforgalom növelése érdekében. A magyar miniszterelnök törökországi látogatása előtt kérte a török kormányfőt a Magyarországgal szemben fennálló vízumkötelezettség eltörlésére. A decemberi miniszterelnöki látogatás alkalmával megegyezés született a vízummentesség kérdésében.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Már látszik a háború vége: júniusra megállapodhatnak, prózai oka van a dátumnak