A parlament kivételes sürgős eljárásban fogadta el április 30-án azt a fideszes indítványt, amelynek alapján az Állami Számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal köteles ellenőrizni a közfeladatot ellátó szerveket, a közérdekű adat megismerésére irányuló igény pedig nem eredményezhet az ellenőrző szervek jogosítványaival azonos mélységű és terjedelmű adatbetekintést.
A másik, április 29-én elfogadott jogszabály szerint a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara a jövőben területi szervezeteinek elnökei közül is választhat országos elnököt, illetve alelnököt, miután az Országgyűlés eltörölte az ezt tiltó összeférhetetlenségi szabályt.
Áder álláspontja szerint az információs önrendelkezési jogról szóló törvény módosítása a közérdekű adatok megismerése tekintetében jogalkalmazási nehézséget okozhat. A másik jogszabályban pedig szerinte olyan rendezetlen kérdések maradtak, amelyek az agrárkamara működésképtelenségéhez vezethetnek.
Mások mellett a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) is elhibázottnak tartja az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény módosítását - közölte korábban a szervezet. Az MTE szerint a módosítás szükségtelenül korlátozza mind a közvetlenül, mind a sajtón keresztüli tájékozódás lehetőségét. Azt javasolták Áder János köztársasági elnöknek, valamint Péterfalvi Attilának, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel akadályozzák meg a jogszabály hatálybalépését.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól