Emelkedik a végrendeletek száma Magyarországon - mondta a Magyar Nemzetnek Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke.
Sokan úgy látják úgy, hogy munkával megszerzett vagyonuk sorsának rendezésére szükség van. Szerinte a rendszerváltozás előtt a többségnek nem volt nagyobb vagyona. A hagyatékok abban az időben legjobb esetben is egy OTP-számlát, esetleg egy öt évig várt Merkúr-autót, talán egy hétvégi háznak használt zárt kertet foglaltak magukba. Öröklakása keveseknek volt.
Kapcsolódó
Ugyanakkor ma már más a helyzet. A végrendeletekben szereplő vagyonok szinte mindegyikében van ingatlan, kilencven százalékuk tartalmaz legalább egy járművet és bankszámlát, nem egyszer értékpapírszámlát is. Azt is hozzáfűzte, az említett arányok messze nem csak a főváros népszerűbb kerületeire jellemzőek.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki