Február 4-től módosítja egyes vasútvonalak menetrendjét a MÁV-START, hogy az utasok számára még kedvezőbb, rugalmasabb legyen az utazás – közölte honlapján a MÁV-csoport.
A módosítással figyelembe veszik a decemberben bevezetett új menetrend kapcsán a püspökladányi lakossági észrevételeket is, ezért szombattól ismét megállnak a Tokaj InterCity-k az alföldi városban.
A Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasúvillamossal utazókat érinti a legjelentősebb előrelépés azáltal, hogy
február 4-től a TramTrain-járatok kis mértékben módosított menetrend szerint, illetve munkanapokon a reggeli és délutáni csúcsidőszakban már egységesen 20 percenként közlekednek.
A kedvezőbb csatlakozások érdekében a Volánbusz is a TramTrainhez igazítja egyes járatai menetrendjét Hódmezővásárhely térségében. Továbbá egyes, a reggeli és éjszakai peremidőszakban Mindszent és Szentes irányába meghirdetett buszjáratok Hódmezővásárhely belterületén módosított útvonalon (Dr. Rapcsák András út–Szántó Kovács János utca–Jókai utca) közlekednek.
Újra óránként indul egy IC-járat
A lakossági észrevételeket figyelembe véve február 4-től mindkét irányban ismét megállnak Püspökladányban a Tokaj InterCity-k (580, 582, 560, 562, 564, 566, 568, 586, 650, 652, 654, 656, 658, 688, 588 számú vonatok), ezáltál a városban visszaáll az óránkénti IC-közlekedés. A plusz megállások miatt a Tokaj IC-k menetrendje Hajdúszoboszló és Debrecen között kis mértékben módosul.
A Hatvanból Somoskőújfaluba 6:12-kor induló személyvonat (5812) 4 perccel, a munkanapokon Somoskőújfaluból Hatvanba 5:12-kor induló vonat (5839) pedig 3 perccel korábban közlekedik február 4-től Hatvan és Apc-Zagyvaszántó állomások között, így a főváros felé biztosítható csatlakozás a Hatvanból 6:43-kor továbbinduló 509-es számú InterRégió vonatra.
A horvát határellenőrzés megszűnése jelentős változásokhoz vezet
Horvátország schengeni övezethez csatlakozása miatt megszűnt a határellenőrzés. Ez lehetővé tette, hogy a magyarbólyi határállomáson a tartózkodási idők csökkenjenek, ezért a Pécs–Villány–Magyarbóly–Pélmonostor (Beli Manastir) vonalon február 6-tól jelentősen módosul a menetrend, és bővül a kishatárforgalmi vonatok száma, valamint a Villány―Mohács vonalon néhány vonat menetrendje kis mértékben változik. Az utazások megkönnyítését is szolgáló intézkedésektől az utasforgalom növekedését várja a vasúttársaság.
A Vác–Balassagyarmat és a Hatvan―Aszód―Balassagyarmat vonalon néhány vonat menetrendje változik február elejétől, Füzesabonyból Miskolcra mindennap 22:55-kor pedig új éjszakai vonat (5048) is indul.
Február 4-től Fejér megyében módosul a 702-es és 704-es számú autóbuszvonalakon egyes járatok indulási ideje is a Budapest–Székesfehérvár vasúti vonalon biztosított vonat-busz csatlakozások további javítása érdekében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)