A nemzetgazdasági miniszter a pénteken megjelent interjújában megismételte, hogy a 275-285 forintos euróárfolyammal lenne elégedett, ezt jelezte még januárban is. Fenntartom azon álláspontomat, hogy ez a sáv jó lenne, igaz a konvergenciaprogramban átlagosan 293,5 forintos euróárfolyammal kalkulálunk - emlékeztetett.
Egy olyan ország számára, amely nagy, külföldi devizában fennálló kitettséggel rendelkezik, a gyenge forint nem járható út - húzta alá.
Arról is beszélt, hogy a bankadó fennmarad a következő években, azonban tárgyalásokat folytatnak a bankokkal arról, hogy miként lehet csökkenteni adóterhelésüket és ezzel segíteni a gazdasági növekedést. Az egyik ilyen lehetőség a bankadó csökkentése a hitelezés növeléséért cserébe.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy