Varga Mihály egy más témában tartott budapesti rendezvény után az M1-nek nyilatkozva azt hangoztatta, a cél az, hogy a bankokat a vállalatok hitelezésére ösztönözzék. A miniszter azt mondta, várhatóan a bankok mintegy 40 százaléka csökkentheti az adóját jövőre az új adószabály jóvoltából. Emlékeztetett arra, hogy a jövő évi költségvetésben szereplő javaslat összesen 10 milliárd forintot hagyna azoknál a pénzintézeteknél, amelyek a 2009-es válság kitörése után hitellel segítették a magyar gazdaság erősödését.
A javaslat lényege, hogy azok a pénzintézetek, melyek a 2009. évi állapothoz képest növelték vállalati hitelállományukat, adó-visszatérítési lehetőséget kapnak. A miniszter arra hívta fel a figyelmet, minél több hitelt ad egy bank, annál nagyobb arányú bankadó-csökkentésre számíthat. Kitért arra is, hogy azoknak a bankoknak is megteremtik a lehetőséget az adó-visszatérítésre, melyek 2016-ban, 2017-ben vagy 2018-ban növelik majd a hitelállományukat, feltéve ha az magasabb lesz, mint 2009-ben.
A nemzetgazdasági miniszter június 2-án jelentette be, hogy a kormány tervei szerint azok a bankok, amelyek 2009-től, a válság kitörésétől növelték hitelnyújtásukat, az általuk fizetett bankadó 30 százalékáig adókedvezményben részesülhetnek.
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
A szélenergiát kellene erőltetni, a földgáztól megszabadulni
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”