Az egyik legfontosabb kihívás a munkaerőpiaci aktivitás további növelése annak ellenére, hogy Magyarországon soha nem látott mértékű a foglalkoztatottság – mondta szombaton Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a 24. Nemzetközi Kőkonferencián. Vitályos Eszter szerint az aktivitás növelésének fontos része a munkaerő folyamatos képzése és átképzése. Az államtitkár az MTI tudósítása szerint beszélt arról is, hogy
keddtől újabb 15 milliárd forintos keretű pályázat nyílik meg munkahelyi képzések megvalósításához.
Az uniós forrásokból megvalósuló program célja, hogy a vállalatoknak nyújtott, feltételesen visszatérítendő támogatásokon keresztül segítse a munkavállalóik képzését.
A támogatásról elmondta, hogy az hozzájárul a vállalkozások termelékenységének javításához és a munkavállalók kompetenciájának fejlesztéséhez.
A program korábbi szakaszaiban eddig mintegy 1200 vállalkozás több mint 50 ezer munkavállalója részesült képzési támogatásban.
Jön a 100 százalékos pályázat, amire sokan régóta várnak
A GINOP Pluszban akár 100 százalékos támogatási intenzitás is elérhető – tudta meg az Economx. Összeszedtük, milyen várható módosításokra van kilátás az új konstrukcióban, amely márciusban jó lehetőség lehet számos magyar vállalkozásnak.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott