Az előzetes adatok szerint szezonálisan kiigazítva, az euróövezet 19 tagállamában 0,4 százalékkal, az Európai Unió 28 tagállamában pedig 0,9 százalékkal esett vissza az építőipar kibocsátása novemberhez képest. A tavaly decemberivel összevetve az euróövezetben 0,7 százalékkal, az unió egészében pedig 0,5 százalékkal nőtt az építőipari termelés.
Novemberben éves összevetésben az euróövezetben 1,1 százalékkal, az unióban pedig 2,0 százalékkal, míg havi szinten 0,3 százalékkal, illetve 0,4 százalékkal nőtt az építőipar termelése. A 2018-as év egészének átlagában az euróövezetben 1,7 százalékkal, az unióban pedig 2,0 százalékkal emelkedett az építőipari termelés.
Kapcsolódó
Decemberről a legnagyobb havi növekedést Svédországból (6,2 százalék), Csehországból (3,0 százalék) és Spanyolországból (2,6 százalék) jelentették. A legerősebb csökkenést Szlovéniában (12,4 százalék), Németországban (4,1 százalék) és Nagy-Britanniában (3,8 százalék) mérték.
A legnagyobb növekedést 2017 decemberéhez képest Magyarországon (17,5 százalék), Lengyelországban (11,4 százalék) és Szlovákiában (11,1 százalék) regisztrálták. A legerősebb csökkenést Románia (7,7 százalék), Németország (4,1 százalék) és Nagy-Britannia (3,0 százalék) jelentette.
A statisztika havi és éves bontásban is meglehetősen hiányos, ugyanis 13 országból nincs decemberre vonatkozó adat, és közülük is 7 országra csak negyedéves adatot tesznek közzé.
A negyedik negyedévben az előző negyedévhez képest az euróövezetben 0,3 százalékkal, az Európai Unióban pedig 0,2 százalékkal növekedett az építőipar termelése, éves összevetésben 1,4, illetve 2,0 százalékos emelkedést mértek.
Magyarországon a harmadik negyedévhez képest 2,6 százalékkal, 2017 negyedik negyedévéhez képest pedig 21,1 százalékkal nőtt az építőipari termelés tavaly október-decemberben. Ezekkel az ütemekkel negyedéves összevetésben Svédországgal holtversenyben a második helyen, éves összehasonlításban pedig ugyancsak a második helyen áll Magyarország az uniós országok között.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump