A parlament honlapján elérhető napirendi javaslat alapján az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. A Háznak elsőként az ittas vezetéssel gyanúsított Burány Sándor (Párbeszéd) mentelmi jogának felfüggesztéséről kell döntenie a legfőbb ügyész kezdeményezésére. Az ellenzéki politikus vállalta a felelősséget, amiért még januárban enyhe fokú alkoholos befolyásoltság alatt vezette gépjárművét a fővárosban.
A képviselők ezt követően egy órában intézhetnek interpellációkat a kormányhoz, majd további hatvan percben azonnali kérdéseket, újabb fél órában pedig kérdéseket tehetnek fel a kabinet tagjainak.
Kedden szintén napirend előtti felszólalásokkal indul a parlamenti munka, azután pedig nemzetközi szerződések kihirdetéseiről, valamint a toronyházakra vonatkozó szabályváltoztatásokról kell döntenie a törvényhozásnak - írja az MTI.
A szavazások után kilenc kormányzati, illetve kormánypárti előterjesztés általános vitáját bonyolítják le. Ekkor kerül terítékre az Igazságügyi Minisztérium (IM) gyülekezési jogról valamint a magánélet védelméről szóló törvényjavaslata is.
A Fidesz kezdeményezésére tárgyalhatnak a választásokkal kapcsolatos törvények változtatásairól. Az indítvány alapján a jövőben nemcsak a párt vezető tisztségviselőinek, hanem a párt listás és egyéni képviselőjelöltjeinek is felelősséget kell vállalniuk a kampánytámogatás visszafizetéséért, továbbá pontosíthatják a levélben érkező szavazatok érvényességének szabályait is.
Kép forrása: Napi.hu / Szabó Dániel
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban