A Magyar Közlönyben megjelent határozatok közül az első a Terrorelhárítási Központ Budapest X. kerület Zách utca 6. szám alatt zajló műveleti központjának építéséhez biztosított 4,7 milliárd forintot. Ebből 2,7 milliárd az idei, míg 2 milliárd a jövő évi központi költségvetést terheli. A további építési munkák előkészítésére pedig 800 millió forint fordítható, az idei költségvetésből.
A Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság ideiglenes elhelyezéséhez 3 milliárd 192 millió forintot használhat a Honvédelmi Minisztérium.
Az önkormányzati tűzoltóságok idei működtetéséhez 672 millió forint többlet forrás áll rendelkezésre. Ez a központi költségvetés Belügyminisztérium fejezetében külön nem szerepel, egy kalapban van az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság mintegy 80 milliárd forintos támogatásával. A 672 millió forintot az önkormányzatok működéséből csoportosította át a kormány.
Végül három tanuszoda épülhet állami pénzből. A cigándi 814 millió, a gazdagréti 1 milliárd 130 millió, míg a pannonhalmi 1 milliárd 105 millió forinthoz jutott.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető