Az ápolási díjjal kapcsolatban az érintettek számára kedvező változás várható a közlejövőben - írta az Emmi. A tárca szerint a kormány teljes mértékben egyet ért azzal, hogy meg kell becsülni azokat, akik beteg hozzátartozójuk otthon ápolják.
A kormány döntésének előkészítésre az Emmi széleskörű egyeztetéseket folytat az ápolási díj emeléséről és rendezéséről a különböző szakmai és civilszervezetekkel - tették hozzá.
Kapcsolódó
Az Emmi szerint az általános ápolási díj összege az elmúlt években többször emelkedett. Egy új kategória a kiemelt ápolási díj bevezetésének köszönhetően 2010 és 2018 között 63 százalékkal, 37 050 forintról 58 680 forintra nőtt a legsúlyosabb állapotú hozzátartozót gondozók ellátása. Idén januártól a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon gondozó nyugdíjasok havi 50 ezer forintos kiegészítő támogatást kapnak, illetve a bruttó díjakból nyugdíjjárulékot is fizet utánuk az állam, így az érintettek nyugdíjjogosultságot is szereznek. A havi 50 ezer forintos összeget az a nyugdíjas kaphatja, aki gyermekét legalább húsz éven át otthon gondozta és ezalatt legalább egy évig emelt szintű vagy kiemelt ápolási díjat kapott - olvasható az Emmi közleményében.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?