Wilhelm Molterer, az EIB magyarországi kölcsönökért felelős alelnöke elmondta, hogy ez a mostani kölcsön a Diákhitellel fennálló sikeres együttműködésünk folytatása. Az EIB által kedvező feltételek mellett kölcsönzött közel 500 millió euró a hallgatók szélesebb rétegeinek teszi elérhetővé a felsőoktatást. Ez hozzájárul ahhoz, hogy a magyar lakosság egyre növekvő arányban szerezzen felsőfokú végzettséget, ami pozitívan hat a magyar társadalomra és gazdaságra egyaránt.
Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója kiemelte, hogy az Európai Beruházási Bank által nyújtott ezen negyedik, nagy összegű hitel, kizárólag a Diákhitel2 konstrukció hitelezését szolgálja. A magyarországi diákhitel rendszer 12 éve nyújt pénzügyi segítséget a felsőoktatásban résztvevőknek társadalmi vagy oktatási háttértől függetlenül. Ennek kiemelt jelentősége van Magyarországon, ahol a felsőoktatás rendszere komoly, erőteljes átalakuláson ment keresztül az elmúlt években. Az EIB 2005-ben 100, 2007-ben 150, 2010-ben 145 millió euró értékben biztosított kölcsönt a Diákhitel Központ számára. Az első két kölcsön összegének folyósítása és a diákoknak történő kihelyezése már lezajlott, míg a harmadik az ütemezésnek megfelelően, 2014-ig kerül teljes egészében felhasználásra.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el