A portál úgy tudja, Nobilis néhány korábbi munkatársát is magával viszi, jelenleg készülnek a költözésre.
Nobilis azt követően jelentette be a távozását az NKH éléről, hogy kiderült, a Rogán Antal vezette új minisztériumhoz kerül a kommunikáció, illetve az állami reklámköltések feletti felügyelet. A távozásához hozzájárulhatott, hogy Nobilist a kormányzaton belül Lázár emberének tartották - írta a vs.hu.
A Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül keresték pénteken Nobilist. A hivatal a Miniszterelnökséghez irányított bennünket.
A Miniszterelnökségi Sajtóiroda a portál megkeresésére azt válaszolta: Nobilis az elmúlt időszakban kiemelkedő munkát végzett. Irányítása alatt jött létre a Nemzeti Kommunikációs Hivatal, amely lehetővé tette a kormány kommunikációs költségeinek racionalizálását. Nobilis Márton munkájára a kormány a közbeszerzési területen a jövőben is számít, ennek pontos részleteiről amint aktuális lesz, tájékoztatjuk a sajtót - fogalmazott a sajtóiroda.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező