A szervezet a következő hónapokban felveszi a kapcsolatot a földhasználókkal, hogy fölhívja a figyelmüket a gyepes élőhelye értékeire, megismertesse velük a természetvédelmi szempontból helyes gazdálkodási gyakorlatokat, összehangolja a természetvédelem és a mezőgazdaság érdekeit.
A közvélekedés a környezeti értékeket főképp az erdőkkel társítja, noha a gyepek is rendkívül értékesek, hiszen Magyarországon ezekhez kötődik a védett növényfajok kétharmada, a védett állatfajok fele.
Kapcsolódó
A közlemény idézi az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős helyettes államtitkárát, aki hiánypótlónak tartja a szervezetet. Balczó Bertalan szerint fontos, hogy a gyepek természeti értékei ne sérüljenek a földhasználat során, ezért olyan kompromisszumos gyepkezelési módszereket szorgalmazott, amelyek minden érdekelt számára előnyösek.
A környezet- és természetvédelmi projekteket segítő európai uniós LIFE programból jelentős támogatás jut a gyepes élőhelyekre, amelyek között országos jelentőségű védett területek is vannak. Magyarországon mostanáig 38 belföldi koordinálású LIFE-projekt több mint 86 millió eurót használhatott fel, megvalósításukhoz a kormány évente 400 millió forint önerő-támogatást biztosít.
A Grassland-HU 2019-ben jött létre csaknem 5 milliárd forintos költségvetéssel, 60 százalékos EU-támogatással - olvasható a Grassland-HU honlapján. A projekt kedvezményezettje és koordinálója a Herman Ottó Intézet, amely 14 projektpartnerrel működik együtt. A 2026 végéig tartó projektben a tervek szerint elkészül többek között egy országos gyepstratégiai terv, kísérleti jelleggel egy, az inváziós fajok elleni riasztórendszer, továbbá modellgazdaságok, valamint tartanak több szemléletformáló rendezvényt is - írja az MTI.
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
A szélenergiát kellene erőltetni, a földgáztól megszabadulni
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”