Budapest XII. kerületében, Egerben, Kecskeméten és Pécsen épülne új jégcsarnok. A pontos helyszíneket nem jelölték ki, csak annyit szögeztek le a határozatban, hogy állami, önkormányzati tulajdonú ingatlanokon épüljenek fel a csarnokok - gyűjtötte össze a Magyar Jégkorong-szövetséggel közösen megvalósítandó projekteket a portál.
A program teljes összegét még nem határozták meg, de az előkészítésre 80 millió forintot különítettek el a hokiszövetség javára. Nem ez az első csarnoképítési hullám: taóból építenek jégcsarnokot Győrben (a tervek szerint nettó egymilliárd forintból, 1900 fős lelátóval), szintén taóból épül 2,2 milliárd forintért jégcsarnok Szombathelyen (450 fős lelátóval), egy budafoki jégcsarnok felépítésére 3 milliárd forintot adtak korábban, a Modern városok program keretében csarnokot ígértek Veszprémbe és Salgótarjánba is.
Kapcsolódó
De tervben van egy grandiózus projekt is: a Kósa Lajos vezette korcsolyaszövetség budapesti korcsolyázó központot építene, amelyre már kész vannak a tervek, és egyelőre csak tippelni lehet, hogy 40-50 milliárd forint elég lesz-e rá - írja a Zoom.
A fotó forrása: AFP Photo/APA/Erwin Scheraiu.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon