A BA közleménye szerint a Transavia.com heti négy alkalommal - hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap - közlekedik Budapest és Amszterdam között új típusú Boeing 737-700 típusú repülőgéppel, amin egyszerre akár 189 utas ülhet. Az amszterdami útvonalon közlekedő járatokat korábban a Malév és a KLM üzemeltette, utóbbi továbbra is napi három járatot kínál a magyar és a holland főváros között. A Transavia.com az Air France-KLM csoport tagja.
Szintén szerdán indította el Budapest és Larnaca között üzemelő járatát a Wizz Air. Larnaca korábban ugyancsak a Malév kínálatában volt, így két hónap szünet után ismét van légi összeköttetés Budapest és Ciprus között, hetente kétszer. A Wizz Air járatnyitásának másik fontos momentuma, hogy ezzel megérkezett a légitársaság hatodik Budapesten állomásoztatott gépe, amely szintén egy Airbus A320. A Wizz Air ezzel a budapesti repülőtéren a legnagyobb flottával rendelkező légitársaság lett.
Pénteken újabb fapados légitársaság érkezik, a prágai székhelyű SmartWings, amely heti 2 Budapest-Párizs járattal indít, nem sokkal ezután pedig Barcelona is a kínálatában lesz. A SmartWings a menetrend szerint üzemelő járatok mellett a nyári időszakban charter járatokat is üzemeltet majd kedvelt görög és bolgár üdülővárosokba.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin