Dukai Miklós államtitkár közölte, az önkormányzatok április 28-ig pályázhatnak az ötmilliárdos összegre, a pénzből megvásárolt tűzifát pedig a leginkább rászoruló családoknak osztják ki. A programban jellemzően 5 ezer lakosúnál nem népesebb települések vesznek részt.
Ez azt jelenti, hogy 2300-2400 településen mintegy 200 ezer háztartáshoz jut el a tűzifa 2024. február 15-ig
– tette hozzá a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára.
Dukai Miklós közlése szerint újdonság, hogy előrehozták a pályázat kiírását a nyár végéről tavaszra, hogy az önkormányzatok minél hamarabb megkaphassák a támogatást.
A politikus arról is szólt, hogy az energiaárak növekedése miatt a központi költségvetés mintegy 76 milliárd forintnyi rezsitámogatást nyújt az önkormányzatoknak. A 10 ezer lakosúnál népesebb 155 település 44 milliárd forint, a többi pedig összesen 32,1 milliárd forint támogatásban részesül.
A kistelepüléseken élő rászorulók megsegítésére folyamatosan osztják ki a tűzifát az állami erdőgazdaságok. Idén 2374, ötezer fő alatti település vesz részt a programban és a tűzifa kétharmadát már meg is kapták az önkormányzatok.
Az igények legnagyobb részével idén is az adott térségben gazdálkodó állami erdőgazdaságot keresik meg a programban nyertes önkormányzatok. Ez azt mutatja, hogy az állami erdőgazdaságok hosszú évek óta a legmegbízhatóbb partnereknek számítanak a tűzifa kiszolgálásban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?