A kutatás célja, hogy képet kapjunk arról, a magyar emberek jellemzően milyen és mennyi élelmiszert fogyasztanak - írta közleményében a Nébih.
A felmérés mintegy 2700 fő, 1 és 74 év közötti lakos bevonásával zajlik. A program részeként két alkalommal az előző napon elfogyasztott ételekről, italokról és étrend-kiegészítő termékekről kérdezik a résztvevőket a Nébih által megbízott dietetikus szakemberek.
Az összegyűjtött adatok - a többi résztvevő ország hasonló jellegű adatával együtt - információt adnak majd az úgynevezett kitettség megbízhatóbb számításához. A feltételezhetően káros anyagok (például nehézfémek, penészgombák toxinjai, vagy épp növényvédőszer-maradékok) kockázatbecsléséhez ugyanis ezek élelmiszereinkben előforduló mennyisége mellett azt is fontos tudni, hogy a konkrét élelmiszerekből mennyit eszünk - írta a Nébih.
A kutatás során nagyjából 1600, 18 év alatti gyermek élelmiszerfogyasztási adataira is szükség van, hisz ők a felnőtteknél érzékenyebbek lehetnek a különböző élelmiszerekben előforduló kémiai szennyezőanyagokra. (Itt várják részvevők jelentkezését.)
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) EU Menu - Mi van terítéken Európában? nemzetközi projektjének részeként megvalósuló kutatásában az EU több tagországa részt vesz.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy