A fürdőket üzemeltető társaság tájékoztatása szerint a kitűnő eredmény elsősorban a folyamatos fürdőfejlesztések és a kedvező nyári időjárás eredménye. Tavaly az összes állandó fürdő vendégforgalma magasan túlteljesítette az előző év azonos időszakát, közöttük kiemelkedett az egész évben nyitva tartó Paskál fürdő több mint kétszeres, és a Csillaghegyi fürdő, 25 százalékos növekedéssel.
A fürdők közül a legnagyobb forgalmat 2017-ben is a Széchenyi Gyógyfürdő bonyolította, mely 2017-ben a budapesti gyógyfürdők sorában először megszerezte a "EuropeSpa" minősítést termál fürdő kategóriában. A fürdő a napijegyes forgalmát közel 8 százalékkal növelte, csaknem 1,6 millió vendéget fogadott, ez a társaság összforgalmának több mint 35 százalékát teszi ki.
A tájékoztatás szerint kimagasló, 24 és 38 százalék közötti forgalomnövekedés volt az összes strandon. A vendégek 9 százaléka érkezik beutalóval, a külföldi vendégek a Sziget Fesztivál és a decemberi ünnepek alatt látogatták a fürdőket. (Hova menekültek télen a magyarok?)
A Budapest Gyógyfürdői Zrt. bevételéből több új fejlesztést tervez, idén nyáron átadják a Csillaghegyi fürdő új fürdőegységét. A fejlesztéssel a mai kor színvonalának megfelelő rekreációs -, sport-, vendéglátó-, szolgáltató funkciókkal rendelkező területet adnak majd át. A BGYH Zrt. megkezdte a 2005 óta zárva tartó Pesterzsébeti Jódos-sós Gyógy- és Strandfürdő felújítását is, ami 11 belső gyógy-, termál- és élménymedencékkel és további 3 kültéri medencével (hullám medence, gyerekmedence, 25-ös úszómedence) bővül.
Kép forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon