A belföldi tojásszükséglet 15-16 százalékát ma még behozatal fedezi. Van tehát értelme a magyar árut népszerűsíteni annak ellenére is, hogy a helyi termelők kibocsátása az utóbbi évtizedben jelentősen nőtt - tette hozzá.
Magyarországon 550 gazdaság termel tojást, tehát sok ezer ember megélhetését szolgálja, hogy a fogyasztók ma már jól látható eredetmegjelölés alapján ki tudják választani a helyi árut. A rövidebb ellátási lánc mindenkinek érdeke, hiszen biztonságosabb és fenntarthatóbb ellátást eredményez.
Az államtitkár ugyanilyen okokból ellenzi a ketreces tartás betiltását is.
Véleménye szerint ez veszélyeztetné az ellátás biztonságát, és megnyitná az uniós piacot olyan országok előtt, amelyek semmilyen állatjóléti előírást nem követelnek meg a termelőiktől.
A fogyasztókra kell bízni, milyen tartásból származó árut választanak, de ösztönözni kell őket, hogy lehetőleg magyar tojást vegyenek.
Nincs egyedül ezzel a véleményével
A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke jelentős eredménynek tekinti, hogy belföldön sikerült a madárinfluenzát megfékezni. Szép Imre hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a takarmánydrágulás miatt tojásonként 5-6 forint a magyar termelők vesztesége, a fogyasztói árnak pedig csupán a felét kapják meg. Az árképzés átalakítása mellett sürgette az összefogást a ketreces tartás betiltása ellen is. Ez a termelés igényli a legkevesebb vizet és takarmányt, miközben a károsanyag-kibocsátása a legkisebb, vagyis tévedés környezetvédelmi indokokkal érvelni ellene.
A kampányt szervező Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető igazgatója üdvözölte, hogy az elmúlt évtizedben a belföldi termelés 850-900 millióról 1,1-1,2 milliárd darabra, a fejenkénti fogyasztás 215-ről 240 darabra nőtt. Az október közepéig tartó kampány a magyar termékek népszerűsítése mellett arra is felhívja a figyelmet, hogy a tojás fehérje-, ásvány- és vitamintartalma magas, zsírszerkezete tökéletes, ezért fogyókúrázóknak is ajánlott - tette hozzá Ondré Péter.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona