A válsággal összefüggő munkaerő-piaci hatásokra és az ettől független kormányzati sokkokra (minimálbér-emelés, kötelező béremelés) a be nem jelentett foglalkozás szempontjából a regisztrált vállalkozások többféle képpen reagálhattak, olyan lépésekkel, amelyek növelhették, de csökkenthették is a zsebbe való kifizetés súlyát. Az MTA KRTK KTI kiadásában megjelent Munkaerőpiaci Tükör 2012 című kiadvány egyik tanulmányából, amely azt vizsgálta, hogy volt-e a válság valamilyen hatással a zsebbe való kifizetés elterjedtségére, illetve hogy milyen hatást gyakorol e kifizetési forma elfogadására az, ha a munkavállaló már volt munkanélküli, az derül ki, hogy a 2008-12 közötti időszakban nem változott a helyzet jelentősen a tekintetben, hogy milyen arányban kapják az aktív munkavállalói korban lévők zsebbe a fizetésüket. Tóth István János és Fazekas Mihály szerzőpáros által készített minitanulmányból az derült ki, hogy 2008-ban a 18-60 évesek 14,6 százalékával fordult elő, hogy a kérdezést megelőző két évben legalább egyszer zsebbe kapott fizetést, 2012-ben pedig 14,4 százalék mondta ugyanezt.
Az uniós átlag körül
Az Európai Bizottság 2007. évi Eurobarometer-felmérése szerint a magyar lakosság 7 százaléka állította, hogy végzett feketemunkát az elmúlt 12 hónap során, és az alkalmazásban állók 8 százaléka nyilatkozott úgy, hogy rendszeres jövedelmét teljes mértékben vagy részben zsebbe kapta. A magyar adatok az EU-átlagnál (ami mindkét esetben 5 százalék) magasabb fekete- és szürkefoglalkoztatásra utalnak - idézi a Munkaerőpiaci Tükör 2012 egy másik tanulmánya az Eurobarometer adatait. Ugyanakkor e tanulmány készítői megjegyzik: az adatok értelmezését nehezíti az a tény, hogy a válaszolók bevallása szerint a legtöbben Dániában végeztek nem regisztrált munkát (18 százalék), míg a dél-európai országokban nagyon alacsony arány adódott (1-4 százalék Cipruson, Máltán, Olaszországban, Spanyolországban, Görögországban), ami ellentmond más forrásból származó információknak. Mindez arra utal, hogy a fekete- és szürkefoglalkoztatás országok közötti eltéréseit a válaszadási hajlandóság eltérései és az országonként eltérően értelmezett kérdések miatt lakossági megkérdezés alapján nem lehet meggyőzően elemezni.A válság abban sem hozott nagy változást, hogy a megkérdezettek a fizetésüket részben vagy egészben kapták-e zsebbe. Arra a kérdésre, hogy legutóbbi esetben az összes nettó munkajövedelmük hányad részét kapták feketén, a megkérdezettek 29 százaléka mondta, hogy kevesebb mint negyedét, 17 százaléka mondta, hogy kevesebb mint felét, 8 százaléka azt, hogy legfeljebb háromnegyedét, 3 százalék azt, hogy ennél többet, de nem a teljes munkajövedelmét, és 44 százalékuk felelte azt, hogy a nettó fizetés egészét zsebbe kapta.
A tanulmány szerint a zsebbe való fizetés előfordulása és a munkavállaló jellemzői közötti kapcsolatok több esetben módosultak az elmúlt négy évben, de az összefüggések iránya és szorossága nem mindig változott. Például 2008-hoz hasonlóan 2012-ben is a férfiaknál fordult elő nagyobb mértékben a zsebbe való fizetés (18-19 százalék), a nőknél rögzített 11 százalékos arányához képest.
Fordulat a budapesti-vidéki arányban
A tanulmányban megkülönböztetett be nem jelentett foglalkoztatás típusai
A munkavállaló dolgozhat:a) be nem jelentett vállalkozásnál,
b) bejelentett cégnél úgy, hogy munkaviszonya nincs bejelentve, és így teljes munkajövedelmét zsebbe kapja,
c) bejelentett cégnél úgy, hogy a munkavállaló is be van jelentve, és munkajövedelmének egy részét hivatalosan, az adóhatóság számára is dokumentáltan, a másik részét pedig zsebbe kapja.
Ha nincs a vállalkozáshoz bejelentve, de ténylegesen munkatevékenységet végez ott úgy, hogy munkajövedelemhez egy másik cég (jellemzően saját cége) által kibocsátott áfás számlán keresztül jut, akkor ezt a b) vagy c) eset egy-egy változataként kezelték a tanulmányban.
A tanulmány emellett arra is rámutatott, hogy a zsebbe való fizetés elfogadása jelentősen függ attól, hogy volt-e már a munkavállaló munkanélküli, vagy sem. Azok körében ugyanis, akik nem voltak még munka nélkülk ez az arány 2008-ban is és 2012-ben is 9 százalék volt, míg azok körében, akik már voltak állás nélkül, a zsebbe fizetés aránya 22 százalék volt a megkérdezést megelőző két évben.
A tanulmányból arra is fény derül, hogy míg 2008-ban a zsebbe való fizetés nagyobb, 19 százalékos arányban fordult elő a budapesti munkavállalók körében, a vidéken tapasztalt 14 százalékos aránnyal szemben, addig 2012-ben a helyzet megfordult: a budapestieknél 12 százalékra csökkent, a vidékieknél 15 százalékra emelkedett.
Hasonló változások zajlottak le a munkavállalók korcsoport szerinti összetételével összefüggésben is - mutatnak rá a kutatók: míg 2008-ban a 30 év alatti fiatalok (21 százalék) és a 30-44 évesek (16 százalék) körében volt magasabb a zsebbe való fizetés (45 év felettieknél 9 százalék), addig 2012-ben már csak a fiatalok körében lehet kiemelkedő, 20 százalékos arányról beszélni. A másik két korcsoportnál egyaránt 13 százalék volt az arány.
Számít a munkanélküliségtől való fenyegetettség
A tanulmányt készítő szerzőpáros a 2008-as adatfelvétel alapján a be nem jelentett munkát vállalók összetételét vizsgálva, arra mutat rá, hogy a zsebbe való fizetési forma jellemzően a munkavállalóknak az úgynevezett szegénységelkerülők körére jellemző. E csoport a saját lakásán kívül vagyonnal nem rendelkezik, iskolai végzettsége alacsony, betanított vagy szakmunkát végez, és az is jellemző, hogy ő vagy a családja egyik tagja volt már munka nélkül. E csoport tagjai váltakozva végeznek legális munkát teljes mértékben bejelentett kifizetéssel; be nem jelentett munkát; illetve lesznek munkanélküliek - mutatnak rá a kutatók.
Ezek alapján a szerzők szerint feltételezhető, hogy a tisztán fekete vagy vegyes kifizetési formák elfogadásában fontos szerepet játszik az, hogy a munkavállalót mennyire fenyegeti munkanélküliség. Ha létezik ez a fenyegetettség, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy a munkavállaló elfogadja a zsebbe való fizetést is. A kutatók szerint a munkanélküliségi múlt 2,7-3,2-szeresére növeli a zsebbe való fizetés előfordulásának esélyét.
PWC - Kkv-turbo
Ha szeretné megtudni, hogyan néz ki vállalkozása a befektetők, külső finanszírozók, lehetséges üzleti partnerek szemével, a PwC online szolgáltatáscsomagja segít Önnek. Készüljön fel a finanszírozókkal való tárgyalásra a KKV Turbóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Borravalót kér már a láncfűrész-kereskedő is: nem káprázik a szeme

Nyűgöt jelentenek a visszaváltós vizes palackok, kár költeni rájuk

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Kár kerülgetni egy olyan súlyos problémát, ami minden második magyart érint

Öldöklő harc indul az egyre szűkösebben mért állami férőhelyekért

Fiatalkorú drogdílerekre csaptak le Magyarországon

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

A fél világra ráijesztett Amerika, nem is múlt el a veszély
