A humántárca egy héttel a harmadik oltás beadásának indulása előtt csak annyit közölt: egy szakmai grémium már kidolgozta az eljárásrendet erre vonatkozóan, amit elküldtek az operatív törzsnek, és még a kormány elé kell terjeszteni. Több orvosnak azonban már azelőtt rendelnie kellett vakcinát, hogy tudta volna, kinek és mi alapján kell választania – értesült a Népszava.
Egyes kormányhivatalok csak arról tájékoztatták a háziorvosokat, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) készíti azt az eljárásrendet, ami alapján beadható a harmadik oltás. E levélben annyit megírtak, hogy harmadik vakcinát azok kaphatnak, akiknek megvan mindkét oltásuk (illetve a Janssen-nel oltottak esetében elegendő egy is), és az utolsó felvételétől már letelt a négy hónap.
A praxisok hetente jelezhetik a vakcinaigényüket a kormányhivatalokban működő oltási munkacsoportoknak, ezek a testületek osztják majd ki a szükséges mennyiséget a körzetekben. A fővárosban például már e hét közepéig kell jelezniük a háziorvosoknak, hogy az augusztus első hetében beadandó oltásokhoz mennyi és milyen vakcinákat kérnek. Lapunknak egy háziorvos ezzel kapcsolatban azt mondta: fogalma sincs, hogy mit írjon a megrendelőlapra, miután az eljárásrend hiányában, a betegek sem tudnak jelentkezni.
Több vidéki háziorvost is kérdeztünk a harmadik oltás részleteiről, ám ők még annyit sem kaptak, mint az említett fővárosi kollégáik. Pedig a pácienseik naponta érdeklődnek, hogy ki, mit kaphat. Kérdéseikre azonban egyelőre nem tudnak válaszolni.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el