A hivatal az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében az Európai Bizottság csütörtöki közleményére reagál, és azt a véleményét hangsúlyozza, hogy a nemzeti megközelítések közötti különbségek önmagukban nem tekinthetők eleve hiányosságnak.
A vizsgálatok eredményei konkrétan azt mutatták, hogy a biztonság színvonala egészében véve jó, Európában egyetlen atomerőmű azonnali bezárására sincs szükség. A Paksi Atomerőmű szintén megfelelt a legszigorúbb európai biztonsági ajánlásoknak - húzza alá a közlemény.
A bizottság csütörtöki közleményében egyebek mellett leírta, hogy az összesen 145 vizsgált reaktorból 54-ben nem megfelelőek a földrengésvédelmi, 62-ben pedig az árvízvédelmi előírások. 121-ben nincs földrengés előrejelző és mérő műszer, vagy korszerűsítésre szorul, 32 létesítményről állapították meg, hogy nincs olyan szellőztető rendszer, amely a reaktor hermetikus teréből baleset esetén biztonságosan képes elvezetni a nyomást. Az összes megfogalmazott biztonsági ajánlás megvalósítása az Európai Bizottság becslése szerint 10-25 milliárd eurót emésztene fel.
Az OAH közleménye emlékeztet arra, hogy a 2011. márciusi fukusimai katasztrófára reagálva az Európai Tanács - Magyarország soros elnöksége alatt végzett előkészületeket követően - elfogadta, hogy az Európai Unióban szigorú szakértői vizsgálatokat tartalmazó, úgynevezett stresszteszteket végezzenek el az atomerőműveknél. Ezek a vizsgálatok önkéntes alapon, átlátható, kölcsönösen elfogadott módszerrel, az Európai Nukleáris Biztonsági Hatóságok Csoportjának (ENSREG) védnöksége alatt zajlottak le. A szakértői vizsgálatról készült zárójelentést április 26-án mind az ENSREG, mind pedig a bizottság egyetértően aláírta.
Az OAH rámutat: az egyes telephelyekre egyedi módon jellemző kérdések kezelése a tagországok nemzeti cselekvési tervei alapján történik, és a stresszteszt tisztázta, hogy a nukleáris biztonság és az azt javító intézkedések, mechanizmusok folyamatosan fejlődnek. A hivatal megjegyzi: miközben az EB közleménye helyesen állapítja meg, hogy még számos teendő van, azt a téves benyomást keltheti, hogy az alapvető biztonság érdekében is sok még a tennivaló. Eközben - hívja fel a figyelmet az OAH - a stresszteszt eredményeként ajánlott, a biztonság növelését szolgáló intézkedések közül már sokat meg is valósítottak. Az eredmények leegyszerűsített összevetése és a költségek becsült értékekkel való növelése ugyanakkor félrevezető értelmezésekhez vezethet - jegyzik meg.
Az OAH ugyanakkor hangsúlyozza: bizonyos abban, hogy a stresszteszt eredményei az európai atomerőművek biztonságának további növelését szolgálják, ő maga pedig mind hazai, mind nemzetközi szinten továbbra is a nukleáris létesítmények biztonságának növeléséért tevékenykedik, és maradéktalanul figyelembe fogja venni az Európai Bizottság megalapozott javaslatait.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban