Fidesz szombaton közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írták: az elmúlt napokban történt megdöbbentő és brutális franciaországi terrorcselekmények után szükség van arra, hogy hazánkban nemzeti konszenzus jöjjön létre a terror elleni fellépésről.
Éppen ezért Rogán Antal frakcióvezető a képviselőcsoportja nevében, a kormánnyal együttműködve jövő szerdára egyeztetést kezdeményezett a parlamenti frakciók vezetőivel a közös fellépés formáiról és az esetleges külön intézkedések előkészítéséről.
A politikus erről szóló szándékát már pénteken ismertette a Hír TV-ben. Azóta Vona Gábor, a Jobbik elnöke már jelezte, hogy össznemzeti ügynek tekintik a kérdést és fontosnak tartják a fórum időszakonkénti megtartását. Az MSZP azt közölte: Tóbiás József elnök-frakcióvezető részt vesz az egyeztetésen.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak