A közszolgáltató cégek 2019-ig, az önkormányzati ciklus végéig a főváros tulajdonában maradnak - mondta a főpolgármester. A kormányfő tartja a szavát, a kéményseprő cég is megmaradt, és Tarlósnak határozott ígérete van arra is, hogy a turisztika központosításába a főváros társaságát nem integrálják.
Az agglomerációs közlekedés visszavételéről kormányhatározat van, a kormány idén január elsejéig visszamenőleg finanszírozza. A visszavétel technikailag igen hosszú folyamat, eltarthat akár ez év végéig is, addig térítés ellenében a főváros ugyanúgy szállíttatja az utasokat, mint eddig, így a közlekedők ebből semmit sem éreznek.
A költségvetés fedezi a közösségi közlekedés 2016-os működését, de hosszú távon nincs minden rendben. Amennyiben a kormány megteremti a bevezetés többségi feltételeit, és a parlamenti többség úgy gondolja, hogy a behajtási díjból (dugódíjból) származó forrásokat figyelembe kell venni a BKV finanszírozásánál, akkor 2017-től bevezethető. Komoly bevételi forrás lehet, s a költségek a töredékébe kerülnek annak a több tíz milliárd forintnak, amelyről "hozzáértők" beszélnek - jelentette ki Tarlós István.
A 3-as metró állomásainak felújításánál teljes akadálymentesítést terveznek, csak nem mindenhol lifttel. A Műegyetem szakemberei dolgoznak a műszaki-technikai megoldásokon, de Tarlósnak van "egy komolyabb elképzelése". A fővárosnak van olyan eredetileg tervezett uniós támogatású beruházása, amelynek nem jó a megtérülési mutatója, ráadásul drágább lenne, mint amennyire előzetesen kalkulálták. Ennek elhagyásával, a források átcsoportosításával szeretnék elérni: ha már felújítják a 3-as metrót, akkor legalább csinálják meg rendesen és szépen.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban